Hogy miért? Mert remélem, hogy minden nap van valami, akármi, amit érdemes megörökiteni.
Egy fénykép (nem szeretek fényképezni), egy gondolat a boltban menet, egy új szó, amit a Legkisebb kimondott, egy elégedett pillantás valamire, amit létrehoztam, egy bevált recept, egy könyv, satöbbi. Leirni, csak úgy magamnak. Ez az érem egyik fele.
A másik terápiás jellegű. Nincs sok becsülete a szorgalomnak, a nőiességnek, az otthon végzett munkának, a gyerekekkel töltött időnek. Azért kezdem írni ezt a blogot, mert magamnak is szeretném bizonyítani, ahogy gyűlnek majd a bejegyzések remélhetőleg rendszeresen, hogy tartalmas dolgok születnek minden nap, amelyben a legnagyobb részt a családomról való gondoskodás teszi ki.
Bőséges bevezető helyett egyből jön a gyakorlat.

- Mai eddigi sikerek: a fly lady program jegyében igyekszem visszafogni magam és valami szisztem szerint haladni, hátha ennek lesz eredménye. Első számú fogadalom: nem és nem és nem veszek semmit, abbol indulunk, ami itthon van :) pl bármilyen tempting, nem veszek cuki kis tojásfőzőorát, megteszi a telefon időzitője is. (Kivétel: veszek egy klavit, mert itt nem működik elég sok magyar betű, de ennek nincs köze a programhoz).
Terv még mára: moly.hu regisztrácio, 15 perc szortirozás valahol, 2 perc rendrakás a konyhapulton (szerencsére kb 4 méter hosszú, és központi helyen van, van itt minden...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése