Aki nem tudja, mit jelent a cím, de van iskolás gyereke, hamarosan megtudja.
A középiskolás magyar felvételi része ugyanis egy halandzsa nyelven íródott mondat elemzése, azaz írd be a pontsorokra a megadott szerkezeti ábrának megfelelő mondatrészeket. Már az instrukció felér egy kisebb szövegértési feladattal, de a lényeg, hogy elemezni kell a mondatot.
A gézmás lápiban bajbókosan csihogtak a vihorák gimbói.
Sajnos fülbemászó, legalábbis nekem, egész nap ez járt a fejemben, már így káromkodok :)
Borzasztó dolog az, amikor a gyerek készül megmérettetésre. És itt nem arra gondolok, amikor drukkolunk a focipálya szélén, és akármi lesz is az eredmény, nem érdekes, mert akkor is az én fiam rúgja a bőrt a legjobban, és akárhogy is pontoznak a versenyen, akkor is az én lányom rúgta legszebben a kickeket (akrobatikus r'n'roll), és különben is, mindenki tudja, hogy a saját szülőnek a saját gyereke a legszebb, de ez nem igaz, mert a vak is láthatja, hogy az én lányom a legszebb.
Ez a felvételi-téma egészen más. Sokkal idegesebb vagyok, mint a gyerek, és nem most kezdtem, hanem már egy éve. És hiába tudom a józan érveket:
- az én régi osztályaimból közel sem a kitűnő tanulókból lettek a legsikeresebb felnőttek
- sose tudjuk, miből mi lesz (lsd. saját magam példáját), lehet, hogy egy mellékesnek tűnő elfoglaltságból növi ki magát a gyerek
- azért nemcsak a Fazekasból vesznek fel az egyetemre
- alapvetően mindenhol tanulni kell
- a kapcsolati tőke ugyanolyan fontos, mint a képesítés (és az bizony kis túlzással az ovis barátságoknál kezdődhet)
- sehol sincs garancia arra, hogy nem fog ki egy olyan tanárt, aki megkeseríti a 4 évét
- hasonlóképpen arra sincs garancia, hogy milyen társaságba kerül
De nem tehetek róla, egyelőre képtelen vagyok lazulni a témában. Az örökös kérdés, ami minden szülőt nyomaszt, ilyenkor százszor annyira nyomasztó: mikor teszünk jót? Ha lökdössük, mert tudjuk, hogy több lenne benne, ha nem lenne ilyen lusta (lusta? nem feltétlen lusta, csak épp képeket szerkeszt a földrajztanulás helyett, blogot ír, webet szerkeszt, regényt ír, táncol, focizik, épít, satöbbi), és bekényszerítjük egy versenyistállóba, ami mellett aztán szépen elmaradozik a mozgás, a szakkör, a kreativitás, vagy egy gyengébbe küldjük, nade ki tudja, mi lesz 5 év múlva, kötelező lesz-e az emelt szintű érettségi, jajajajajajajajajajajaj.
Ép
ésszel persze tudom, hogy a szülő legfontosabb feladata a példamutatáson
túl az, hogy lehetőségeket adjon a gyereknek, aztán lesz, amivel él,
lesz amivel nem él, és el kell fogadni, hogy lesz, amiben sikeres, lesz,
amiben nem, ez az én életem, az meg az övé, 14 évesen már oda kell
tennie magát, nem élhetek helyette. És azt is tudom, hogy a legfontosabb a hit, a remény, a szeretet, ezt meg a Biblia oktatja, nem a gimnázium.
Egyelőre azonban még a korábbi évek
felvételi példáit nyögjük. Itthon is, fizetős előkészítőn is, amit hivatalosan nem tarthatnak az iskolák, nade semmi baj, legyen a neve szakkör, és minden mehet tovább. 2x45 perc, matek és magyar, és azon múlik minden, mert a felvételi kétszeres súllyal számít, mint a hozott pont, meg a szóbeli beszélgetés. Mekkora stressz már ez egy gyereknek? Persze a többinek is, nemcsak az enyémnek, a többinek is egy vadidegen iskola termébe kell beülni és 10 matekpéldát megoldani 45 perc alatt. És sajnos megint ott tartunk, hogy ahogy az ovi sem készít fel az iskolára, az iskola sem készít fel rendesen a felvételire (tisztelet a kivételnek a tanári karból), tehát külön kell járni.
Mert pl. a Pitagorasz tétel az nyolcadikos tananyag, és majd valamikor sor kerül rá az év folyamán. Viszont ha minden felvételi feladatsorban szerepel, akkor nem lehetne előre hozni? Persze kétségtelen, hogy ha a nagy többség kiválóan meg tudná írni a feladatokat, akkor mi alapján lehet szelektálni :) Hogy a gézmás lápiba az egésszel... gyerekként se volt könnyű vizsgázni, de azt nem gondoltam, hogy szülőként még sokkal nehezebb lesz.
Azt hittem, feltaláltam a spanyolviaszt, aztán rákeresve látom ám, hogy nem csak én... 
Egyik nap eszembe jutott, hogy a nagyobb fiam nagyon hamar megtanult egyedül enni, és milyen jó is volt ez nekem, úgyhogy elkezdtük a gyakorlást a kisebbel is. Gondoltam, alkossunk valami olyan főzeléket, ami nem darabos, hogy rá kelljen ügyeskedni a kanálra, és nem túl folyós, mert azért nem szúrok ki annyira magammal. IKEA ráadhatós előke (a két nagy a békával nőtt fel, az is jó persze, de az nem takarja az ujjat), három (!) kiskanál (kettő a gyereknél, egy nálam, hogy azért egyen is valamit). A mi krumplifőzelékünkből szedtem neki, jól összetörtem villával, kikevertem, oszt hajrá. Nem ment rosszul, ez a két kanalas dolog jó, persze x-szer landolt a földön mindkettő. Tegnap aztán borsófőzelék volt, és azt nem pépesítettem, hanem hajrá. Ügyesen próbálkozott a kanalakkal, de aztán győzött az éhség :) De lehet, hogy ez volt a bosszú, amiért fiú létére rózsaszín tányért adtam neki. 
Ismét lehet hullócsillagokra vadászni, és még az időjárás is kegyes, viszonylag elviselhető még az esti hőmérséklet (télikabát, forró tea). A rossz hír az, hogy ez a meteorraj is inkább később támad, éjfél után jóval, és hát kösz... mivel közel másfél éve nem aludtam végig egyetlen éjszakát sem (nem, nem kérek tippeket, ez van, majd megoldódik), így ezt most nehezen tudom elképzelni, de azért van a hosszú hétvége, hogy hátha. Ráadásul itt nekem a DK-i horizont sem az igazi, fény és fa, úgyhogy duplán ki kell várni az éjszakát, sőt ilyenkor még inkább a hajnalt. 
Az Orion csillagkép egyébként vitathatatlan kedvencem és biztosan nem vagyok ezzel egyedül. DK felé kell keresni,és nehéz eltéveszteni, mert hamar meglesz a három csillag, ami teljesen egy vonalban áll. Ez az Orion, a nagy vadász öve. A bal felső válla egy hatalmas vöröses csillag, és kb. innen várhatjuk a hullócsillagokat, de hát persze nemcsak innen érkezhetnek. Várakozás közben figyeljük az alsó látóhatárt is, mert az északi félteke legfényesebb csillaga is jön fel lassan, a Szíriusz. 
A másik házi feladat a Fiastyúk (the Pleiades, the Seven Sisters) megkeresése (megéri!!!), ráadásul már korábban is élvezhető. Minél sötétebb van, annál szebb. Egy fényes foltot kell keresni, ami szabad szemmel is, vagy bármilyen távcsővel, látcsővel, ami van, 7 fényes csillagra bontható. Tényleg gyönyörű látvány. Az alábbi ábra segít, ha már megvan az Orion öve, akkor ez is meglesz. 
Nagy jellemfejlődést és gondosan kidolgozott történetívet ne várjunk, a szöveg eredeti nyelven is sajnos sekélyes, de azért ahogy annak idején az olvasó kicsit beleszeretett Mr. Darcy-ba, Mr. Rochesterbe vagy később Edward Cullenbe (haha, már aki), itt sem lehet ellenállni Christian Grey-nek, akiről ráadásul egy oldalon minimum háromszor hangzik el, milyen ellenállhatatlanul jóképű, milyen finom öblítő- és tusfürdő-illata van, ráadásul helikoptert vezet, tele van a garázsa sportkocsikkal, szülőket megszégyenítően aggódik, hogy a lány eleget egyen és aludjon, és mindemellett annyira romantikus, hogy Bachot zongorázik pizsamanadrágban, valamint első kiadású Tess of the D'Urberville-t küld ajándékba. 
A hagymát megpirítottam a kis olajon, rádobtam a kockára vágott sonkát és a gombát, összesütöttem, majd kis lángon hagytam még, hogy a gomba elkészüljön. A sütöt előmelegítettem kb. 180 fokra. A sonkás gombát kikotortam egy tálba, majd a serpenyőbe betettem az első tortilla-lapot, ráhalmoztam a töltelék egy részét és némi sajtot. Amikor a sajt elkezdett olvadni, kettéhajtottam, a fakanállal összenyomkodtam, kiemeltem és tepsibe tettem, majd jött a többi is. A forró sütőben tényleg csak 5 percet hagytam sülni. Paradicsommal ettük. Másnapra maradt még lap, arra paradicsomot tettem sajttal, kis pizza fűszerkeverékkel, és friss bazsalikommal ettem ebédre. 
Kakaós lepény (Horváth Ilona szakácskönyvéből)
