Jojo Moyes

Megint egy sikerkönyv a könyvtárból, ezúttal jól választottam. Azért hoztam ki, mert elolvastam, amit a szerzőről írnak, gondoltam, aki az Independentnél újságíró, az csak tud már írni, és valóban. 

Romantikus, de komoly könyv, mert komoly témát feszeget. Engem elsősorban nem az eutanázia-kérdéskör fogott meg, hogy megengedhető-e, hogy egy aktív életet élő fiatal, akinek lebénul mind a négy végtagja és egyre gyengébb állapotban kerül, dönthessen úgy, hogy méltósággal elmegy. Ami nekem tetszett, az annak a folyamatnak a leírása, hogy a huszonéves lány, aki laikusként, egyéb munka híján vállalja el a társalkodónő szerepét a lebénul férfi mellett, hogyan kerül egyre közelebb hozzá, hogyan kerül a beteg hatása alá, hogyan változik meg az élete a nehéz családi háttere/barátja viszonyában, milyen felismerésekre jut és milyen döntéseket hoz meg. És amikor kudarc éri, azt hogyan dolgozza fel... Ezek az apró lépések tetszettek igazán, ezek miatt nem hagytam abba, amikor gyengébb részekhez, fordulatokhoz értem. A végkifejlet is másodlagos volt, romantikus de nem szirupos, keserédes és reális. Igényesen megírt könyv, szép olvasmány.

Torna - follow-up

Hurrá és Hurrá!
Egymás után 3 nap sikerült végigcsinálnom ezt, pedig az első után azt hittem, hogy másnap fel sem tudok kelni majd:

Nem tudom, meddig tart a lelkesedés és az idő (meló mellett kétlem, hogy ez menne), de büszke vagyok magamra, és hogy azt várom a súlyzózás után, hogy mikor jön végre a kardio rész, hát ezt sosem gondoltam volna :)

UI: már 5x csináltam végig, még tart a lelkesedés. Remélem, a 2. szint sem veszi el a kedvemet. Eredmény sajnos egyelőre még nem látszik :(

UI 2: a második szintet nyomom már, durván nehezebb, mint az első, dől a víz és főtt rák vagyok tőle... egyelőre nincs eredmény kilóban, de azért csinálom, csakazértis. 

UI 3: elérkeztem a harmadik etaphoz. Meglepő módon jobban megy már elsőre is, mint a második ment, nade azért nem könnyű ez sem (már a bemelegítésnél dupla ugrókötéllel indul). Nem túl jó reklám, hogy egyetlen árva kilótól sem sikerült megszabadulni egyelőre, pedig becsülettel csinálom :(( Nyilván akinek harminc feleslege van, annak könnyebben beindul, mint aki az utolsó nyomorult hármat szeretné leadni...

A megmentő

Régen írtam könyvről, pedig elég sokat olvasok mostanában szerencsére, bár sok volt a felejtős köztük, pl. a két legutóbbi, amúgy sikerkönyv kategóriájú könyvtári könyv címére már nem is emlékszem, de csak úgy nagyjából sem, annyira nem maradtak meg. Nade! Apukámnak vettük karácsonyra Frei Tamás első kötetét, miután a testvérem már lemeózta. Hát, le a kalappal. Megmondom őszintén, hogy az abszolúte námbör ván Tetovált lány óta nem olvastam ilyen jó krimit. Más a témája és a stílusa persze, olyan Wilbur Smith-Ludlum-Ken Follett stb. keverék, de nagyon tetszett, ezek miatt: 

- kifejezetten olvasmányos és folyamatosan fenntartja az érdeklődést, nincsenek benne lanyha részek

-  van történet, akár valóságos is lehetne, több szálon futtatva, ezek jókor és jól találkoznak

- nem kaptam rajta semmi következetlenségen az írót (pl. tér-idő-kor összekeverése, pontatlan használata), ami sajnos annyira gyakran előfordul a kortárs regényekben, és engem nagyon idegesít  

- a hősök szerethetők és valóságosak (csak annyira Superman a főhös, hogy még épp nagyjából hiteles marad)

- pont jó hosszúságúak a fejezetek (aki nem olyan szerencsés, hogy órákra belemerülhet az olvasásba, annak is jó, emiatt ideális nyaralós olvasmány, és ezt a maga a szerző említette egy TV beszélgetésben, azzal együtt, hogy a harmadik kötet májusban jelenik meg, hogy lehessen vinni nyaralni. Így működik ezek szerint a könyvpiac.)

- jó hosszú, és én szeretem a vaskos könyveket, főleg ha jók :)

Ami kevésbé:

- kicsit szájbarágós a stílusa, vagy csak én vagyok szigorú, de hát Jane Austen mellett kémregényeken nőttem fel, mert az aztán volt otthon bőven

- tudjuk, hogy Frei piszok szerencsés és bejárta keresztbe-kasul a Földet, és nagyon sokat magába szívott, remélem ebből a tudásból hagy a többi kötetbe is, mert itt több rész kicsit olybá tűnik, hogy csak azért került bele, hogy ámuljunk, hogy lám, az író ezt is tudja (nem feltűnő, csak én vagyok kekec)

- nekem túl sok benne a dőlt betűvel szedett kifejezés, amivel nyomatékosítani szeretne. Ez helyenként nagyon hatásos, de ránézve egy oldalra ha nagyon sok van, az már túlzás

- hiteles forrásból származó információk szerint a titkosszolgálat abszolúte de nem így működik,de hát ezt én nem tudom megítélni

- nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az alapötlet kísértetiesen hasonlít egy pár évvel ezelőtt keringő összeesküvés-elméletet kifejtő e-mailre, amelyek szintén a magyarországi gáztározó állt a középpontjában, lehet, hogy az író is megkapta? Nincs ezzel semmi baj, csak engem zavart kicsit. Főleg az, hogy miért nem én írtam meg :) 

Torna, na hajrá!

Aki a Youtube-ról szeretne tornázni, és miért is ne, hatalmas a választék, az előbb-utóbb találkozik Jillian Michaels-szal. Nekem elsőre nem volt szimpatikus a csaj, de aztán mégis nekiestem a 30 napos edzőprogramjának, első szint egyelőre, de bírtam. A tornát is és a csajt is. Kemény, és jól odaszólogat, de hát igaza van. Senki nem tornázik helyettem... Van benne kardiós ugrabugra is, de mostanra már az a gyanúm, hogy anélkül nem fog menni... és hát nem árt erőnlétet fejleszteni. Amikor a mostani lakásunkba beköltöztünk, kb. két hónapig nem járt a lift, és nem volt mit tenni, naponta többször megvolt a 4 emelet. Meg lehetett szokni. Na ha ez most lenne, 3.5 év után, hát izé.. Persze most egy 10 kilós (+téli ruházat) súlyzót is cipelek, bár nagyon szeret már lépcsőzni, de azért inkább hajrá lift, nincs annyi Valeriana Relax, hogy azt kibírja az ember.

Ezt a gyakorlatot nemrég találtam, ne tévesszen meg senkit, hogy 2 perc, ennyi edzéssel nem lehet úszógumit leereszteni, itt csak megmutatja, mit kell csinálni. Azért szeretem, mert pofonegyszerű, semmi, de tényleg semmi nem kell hozzá, lehet csinálni pl. azalatt, amíg a gyerek a kádban ázik, és még azért is, mert kifejezetten a derekat dolgoztatja meg, ez utána határozottan érezhető. 

Elvileg mindenből 3 sorozatot kéne csinálni, de szerintem egy is többet ér a semminél :)

Let's Move (Back to Front :)

Nagy újévi elhatározások, fogadkozások és be nem tartható ígéretek helyett szerintem csak el kell kezdeni, és csinálni, ott és akkor, ahol vagyunk. Nem jövő héttől, nem holnaptól, hanem MOSTANTÓL. Ezt a Snickers-et MÁR MOST nem eszem meg - felkiáltással :) 

Ezt a videót a barátnőm találta, azután később találtam az edzőtől többet is. 10 perces Pilates torna, minden egység más testtájra fókuszál. Nagyon megkedveltem, nem utolsósorban azért, mert a lány nagyon szimpatikus, szépen és érthetően beszél (pedig amerikai, haha), és nagyon kis kedves személyiség. A torna végigcsinálható, nekem van némi előképzettségem, és a szöveg sem okoz gondot, de szerintem ezek nélkül is követhető. Ami minden fél percben elhangzik, az az INHALE - belégzés és az EXHALE - kilégzés, ez laikusként úgy tűnik, hogy a Pilates szerves része lehet, és aztán lám, a hasizomgyakorlatoknál ki is derül, mennyire fontos... mert ha úgy lélegzünk, ahogy a lányka mondja, akkor ezerszer nehezebb hatásosabb a tréning.

Ui: a bejegyzés címe  kedvenc Zulu Winter zenekarunk egyik száma, egy kis reklám nekik.

New Year changes

Új év, régi albumok :)

Igen, Take That, 1995-ből... letöltve hallgattam, a klipet csak most néztem meg. Valószínűleg a kor hozza elő belőlem, hogy végigvihogtam az egészet, és azon csodálkozom, hogy ők hogy bírták ki a felvételt komolyan :)

Az új év szédületes sebességgel csap bele az állóvízbe, illetve megtette ezt már karácsony előtt 1 nappal, amikor is jött a telefon a bölcsiből, hogy felvették a Drágát. Elköltözik egy gyerek, és soha vissza nem térő alkalom van, el kell foglalni a helyet. Ez már önmagában csoda-kategória, mivel azt mondtam, hogy vagy ez a bölcsi, vagy semmi, mert ez van közel, ahova reggel, amikor minden perc számít, kisebb sétával felérünk, ahonnan a nagyok is haza tudják hozni, ha úgy adódik, és hát igen, ahol jó a levegő, kicsik a csoportok, és különben is, ez van közel, és kész. És ami még ennél is nagyobb csoda, hogy sikerült kialkudnom a részmunkaidőt, egyelőre persze csak fél évre, de remélem, hosszabbítható a terminus. Persze ára van, mert ott kell hagynom a régi társaságot, és új helyre (még jobb is a közlekedés szerencsére, tudom, nekem ez vesszőparipám, nade itt évi kétszáz napról van szó, nagyon nem mindegy, hány átszállással jutok oda és hány turkáló van a közelben) megyek, új kolegák és legfőképpen új rendszerek közé. Bár azért remélem, annyira még nem vagyok begyöpösödve, hogy gond lenne megtanulni 3-4 új szoftvert. Ami a slusszpoén az az, hogy még a pozícióm is megmaradt, pedig hajlandó lettem volna visszalépni is, de szerencsére nem kerül rá sor. 

Nagyon-nagyon örülök és hálás vagyok, hogy minden így sikerült, és remélem, hogy a Drágám is jól fogja érezni magát a bölcsiben. 9 gyerekre 2 gondozónő szerintem csúcs arány, ahogy hallom, a családi napközikben is több gyerek van helyenként, havi nyolcvanezerért. 

New Year

Hát happy new year, hogy mondani szokás...

A happy helyett nekem teljesen más dolgok jutnak most eszembe. Az biztos, hogy változástól remeg a levegő, és én már nagyon várom. És remélem, hogy a sok szomorúság és nehézség után most valami jó kezdődik el. Igyekszem nem ellenállni neki, és igyekszem úgy fordulni, hogy a hátamba kapjam a szelet, és könnyebb legyen a haladás. És igyekszem hittel lépni, és magamévá tenni, hogy ha a Mindenható már nekem adta a legnagyobbat, amit adhat, akkor a kisebbek is útban vannak már felém. Az első lépést megtettem, sok év álmodozása után hirtelen belevágtam, és 11, amúgy magánéletileg rendkívül nehéz hét alatt magam előtt is csoda, hogy mennyit sikerült elérnem. Ha befejezem, már nagyon elégedett leszek és már most örülök, akkor is, ha semmi nem lesz belőle. Nekiálltam, megcsináltam, befejeztem, megtettem. Kipróbáltam, és talán többet nem fog nyomasztani. Ha meg lesz belőle valami, akkor... akkor majd az Élet hozza a többit.

A rejtélyes szavak után némi beszámoló. 

A Karácsony mindennel együtt szép volt, jó volt, nyugis volt, és nagyon hamar eltelt.
Aztán...

Kis híja volt, hogy a Szilveszter éjszakát nem a kórházban töltöttük. Minden nap hálás vagyok azért, hogy 14 és fél év alatt még csak egy vérvételre sem kellett vinni a gyerekeket, annyira klassz, egészséges kölkök. Na hát a harmadik aztán produkál olyat, amit eddig nem láttunk még. Félrenyelt dió, gyerek fejjel lefelé lógatása, utána sajnos sípoló légzés, interneten légúti ügyelet kinéz, gyerek kocsiban fejjel lefelé tartása, ordítás mérséklése, ügyeletes orvos enyhén szólva nem túl kedves, felajánlja, hogy saját felelősségre hazamehetünk, de hát ki meri azt bevállalni, felvétel, röntgen, jön az altatóorvos, gyerek nem vett-ivott órák óta, szopni akar (igen, még mindig, hogy lehetne már leszoktatni minél kevesebb ordítással???), jön a műtősfiú, gyerek ordít, nem kívánom senkinek... de ez még semmi nem volt az altatásból ébredéshez képest, full 60 perc, a gyerek nyitott-csukott szemmel vetődik jobbra-balra, nincs magánál, ez természetes, ahogy mondják, de legalább nem fog rá emlékezni, egyik kezében infúziós branül, a másikkal tépné ki, anyját kék-zöldre rúgja, végül hanyatt fektetem, ráfekszem és fél centiről hallgatom inkább az üvöltést, de így legalább nem tehet kárt magában... Amikor végre megnyugodna, megjön a kis szobatárs, aki mogyorót nyelt félre. A gyerek szeme kipattan, és hozza a lehengerlően kedves formáját, beszélget az altatóorvossal, integet a kis sorstársnak, akit éjjel egykor altatnak, alvásról szó sincs, lámpa felkapcs, lekapcs, a gyerek csak szopni akar, már fáj, ha hozzám ér, de nincs mit tenni... Aztán saját felelősségre jöttünk haza másnap délután, de szerencsére kutyabaja.

Amíg ki nem jön kb. 6-7 éves korban a nagy hátsó őrlőfog, addig dió-mogyoró-mandula-popcorn-olajos magok száműzve!!! Mellesleg a gyerek engem etetett és az volt az egy szem, amit bekapott, és azonnal fejjel lefelé lógattam, és mégis... Szóval gyakorlatilag az én hibám... mert tudhattam volna, saját ismerősi körünkben vesztettek el egy kisgyereket a szülők, aki a popcornt nyelte félre...