A vihorák gimbói

Aki nem tudja, mit jelent a cím, de van iskolás gyereke, hamarosan megtudja.

A középiskolás magyar felvételi része ugyanis egy halandzsa nyelven íródott mondat elemzése, azaz írd be a pontsorokra a megadott szerkezeti ábrának megfelelő mondatrészeket. Már az instrukció felér egy kisebb szövegértési feladattal, de a lényeg, hogy elemezni kell a mondatot.

A gézmás lápiban bajbókosan csihogtak a vihorák gimbói. 

Sajnos fülbemászó, legalábbis nekem, egész nap ez járt a fejemben, már így káromkodok :)

Borzasztó dolog az, amikor a gyerek készül megmérettetésre. És itt nem arra gondolok, amikor drukkolunk a focipálya szélén, és akármi lesz is az eredmény, nem érdekes, mert akkor is az én fiam rúgja a bőrt a legjobban, és akárhogy is pontoznak a versenyen, akkor is az én lányom rúgta legszebben a kickeket (akrobatikus r'n'roll), és különben is, mindenki tudja, hogy a saját szülőnek a saját gyereke a legszebb, de ez nem igaz, mert a vak is láthatja, hogy az én lányom a legszebb.

Ez a felvételi-téma egészen más. Sokkal idegesebb vagyok, mint a gyerek, és nem most kezdtem, hanem már egy éve. És hiába tudom a  józan érveket: 

  

- az én régi osztályaimból közel sem a kitűnő tanulókból lettek a legsikeresebb felnőttek

- sose tudjuk, miből mi lesz (lsd. saját magam példáját), lehet, hogy egy mellékesnek tűnő elfoglaltságból növi ki magát a gyerek

- azért nemcsak a Fazekasból vesznek fel az egyetemre

- alapvetően mindenhol tanulni kell

- a kapcsolati tőke ugyanolyan fontos, mint a képesítés (és az bizony kis túlzással az ovis barátságoknál kezdődhet) 

- sehol sincs garancia arra, hogy nem fog ki egy olyan tanárt, aki megkeseríti a 4 évét

- hasonlóképpen arra sincs garancia, hogy milyen társaságba kerül

De nem tehetek róla, egyelőre képtelen vagyok lazulni a témában. Az örökös kérdés, ami minden szülőt nyomaszt, ilyenkor százszor annyira nyomasztó: mikor teszünk jót? Ha lökdössük, mert tudjuk, hogy több lenne benne, ha nem lenne ilyen lusta (lusta? nem feltétlen lusta, csak épp képeket szerkeszt a földrajztanulás helyett, blogot ír, webet szerkeszt, regényt ír, táncol, focizik, épít, satöbbi), és bekényszerítjük egy versenyistállóba, ami mellett aztán szépen elmaradozik a mozgás, a szakkör, a kreativitás, vagy egy gyengébbe küldjük, nade ki tudja, mi lesz 5 év múlva, kötelező lesz-e az emelt szintű érettségi, jajajajajajajajajajajaj. 

Ép ésszel persze tudom, hogy a szülő legfontosabb feladata a példamutatáson túl az, hogy lehetőségeket adjon a gyereknek, aztán lesz, amivel él, lesz amivel nem él, és el kell fogadni, hogy lesz, amiben sikeres, lesz, amiben nem, ez az én életem, az meg az övé, 14 évesen már oda kell tennie magát, nem élhetek helyette. És azt is tudom, hogy a legfontosabb a hit, a remény, a szeretet, ezt meg a Biblia oktatja, nem a gimnázium. 

Egyelőre azonban még a korábbi évek felvételi példáit nyögjük. Itthon is, fizetős előkészítőn is, amit hivatalosan nem tarthatnak az iskolák, nade semmi baj, legyen a neve szakkör, és minden mehet tovább. 2x45 perc, matek és magyar, és azon múlik minden, mert a felvételi kétszeres súllyal számít, mint a hozott pont, meg a szóbeli beszélgetés. Mekkora stressz már ez egy gyereknek? Persze a többinek is, nemcsak az enyémnek, a többinek is egy vadidegen iskola termébe kell beülni és 10 matekpéldát megoldani 45 perc alatt. És sajnos megint ott tartunk, hogy ahogy az ovi sem készít fel az iskolára, az iskola sem készít fel rendesen a felvételire (tisztelet a kivételnek a tanári karból), tehát külön kell járni.
Mert pl. a Pitagorasz tétel az nyolcadikos tananyag, és majd valamikor sor kerül rá az év folyamán. Viszont ha minden felvételi feladatsorban szerepel, akkor nem lehetne előre hozni? Persze kétségtelen, hogy ha a nagy többség kiválóan meg tudná írni a feladatokat, akkor mi alapján lehet szelektálni :) Hogy a gézmás lápiba az egésszel... gyerekként se volt könnyű vizsgázni, de azt nem gondoltam, hogy szülőként még sokkal nehezebb lesz.