Tegnap este kimenőm volt, a Terézanyu Klubban voltam. Másfél évvel ezelőtt találkoztam először a Klubbal a pályázatok kapcsán, és azóta ha tudok, megyek a havonkénti klubtalálkozókra. Ami azért érdekes, mert én aztán egyáltalán nem szeretem ezeket a körben ülünk és nyitottan, pozitívan beszélgetünk szeánszokat, sikerült már az egyetemen megutálnom a műfajt. Ugyanis soha nem működött, mert többnyire az lett a vége, hogy kéretlen tanácsok és tapasztalatok özöne árasztotta el azt, aki komolyan vette a dolgot és megosztott magáról valamit.
Itt nem erről van szó, és Rácz Zsuzsi személye és coaching tapasztalata több, mint garancia arra, hogy ez elő ne fordulhasson. De nem is fordul elő. A legkülönbözőbb helyekről, háttérből, korosztályból vagyunk mi nők, egymás között, és ha megszólalunk, az olyan, mintha magunkban gondolkodnánk. Ez nem ötletelő brainstorming klub, itt nem kell eljutni valahonnan valahová, nem vesézünk ki problémákat, pedig azért óhatatlanul felszínre kerül jónéhány, hiszen mindannyian hétköznapi életet élünk, onnan jövünk. Itt nem a másik mondanivalóját fűzzük tovább, hanem mindenki saját magából hozza elő azokat gondolatokat, amelyek a téma vagy az előtte szólók kapcsán kikívánkoznak és nem baj, ha nem sikerül egész mondatokat alkotni, és az sem baj, ha peregnek a könnyek.
Tegnap este Goethe-idézettel kezdtünk és zártunk: “A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Agyam már fogalmazta is a nagy igazságokat, hogy mennyire fontos, hogy biztos gyökereket növesszenek a gyerekeink, tisztességet, becsületességet, szorgalmat, kitartást, milyen nagy szavak, és kapjanak szárnyakat is, azaz lehetőségeket, amelyekkel élhetnek majd. Igen, ez is benne van, persze. De neked, drága Will-Ma, észre kellett venned ismét, hogy mennyire földhözragadt vagy. Mert mennyi ihletet kaptál, amikor az amúgy igaz és helyes igazságaidon túllépve egyszerre kezdett el ábrándozni a szárnyakról tizenvalahány nő, és kiderült, hogy fiatal, idősebb, mindenkinek van titkos vágyálma, mindenki élt át már szárnyalást, olyan területen, amelyről nem is gondoltad volna, és milyen jó, hogy te is elszakadtál egy kicsit a sáros anyaföldtől, és eleresztetted a gondolataidat és szárnyaltál. És milyen jó, hogy ami hetek óta foglalkoztat, és üzeneteket kapsz hozzá innen-onnan, prédikációból, beszélgetésekből, álmokból, elejtett félmondatokból is, az most ismét megerősítést nyert. Mert nemcsak a te bejáratott utad van, amelyen szenvedsz nap mint nap, nem tudsz kilépni magadból, mert szorgalmas vagy és rendes és hihetetlen teherbírású és kemény, mert megedzett az élet, és vonszolod a sáros, nehéz bakancsot a lábadon, és nem veszed észre, hogy ez nem minden, a világ nem te vagy.
Nagy újdonság nekem ez. És nem félreértendő, semmi ezoterika, nem meditálunk, nem relaxálunk, nem megyünk le alfába, csak beszélgetünk. Nők, egymás közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése