2012. szeptember 5.

Játszótér, ahhhh!

Azt hiszem, a tegnap esti játszóterezést minősíthetem mérföldkőnek. Már az utcán, a babakocsiban elkezdett ordítani, pont akkor, amikor szembejött a Nagyok óvónénije, akit nagyon szeretünk, és aki sajnos nyugdíjba megy, mire a Legkisebb oviba megy : ( Kivettem a kocsiból, mire félreérthetetlenül jelelni kezdte a szopit, és amikor mondtam, hogy nem, akkor a pólómat ráncigálta, melltartóstul. Az óvónéni volt olyan tapintatos, hogy elköszönt, én meg mentem tovább, kezemben a bőgő gyerekkel, másik kézzel tologatva a babakocsit (sajnos, pont a nagyobb volt elöl, ami göröngyös járdán nem egy kezes, egykezes jószág). A sarkon befordulva aztán az óvónéni férjével is találkoztunk :)

A játszóhoz közeledve láttam, hogy rekord tömeg van, pedig ez egy nagyobb területű, de mégis kis játszó, ahová főleg max középső csoportig járnak, mert kicsiknek való játékok vannak.

A büdös kölök azonnal meglátta a csapot, amely körül hatalmas tócsa is állt. A víz szerencsére magától elállt, mire odaértünk, viszont a tócsához muszáj volt lehajolni. Addig nem volt gond, amíg csak a sáros leveleket dobálta, de aztán sántarókában (kedvenc mozdulata) lehajol, és inni akart a pocsolyából. Aztán pertsze ordított, mert nyilván nem engedtem. A hintába nem akart beülni, a rugósok foglaltak voltak, de ez nem is volt baj, mert ő most inkább menni szeret. Az első meglátott labdáig. Ami sajnos egy erőszakos kislány kezében volt, aki kapásból belemart a fiam arcába, amikor hozzáért a piros randa labdához. Anyukája nagyon türelmesen magyarázta, hogy nem szabad, drágám, én kevésbé türelmesen felkaptam és arrébb vittem. Persze hiába, az a piros bogyó nagyon kellett. A vége az lett, hogy mindkét gyerek ordított egy sort, aztán az én drágám észrevette, hogy a padon egy anyuka szőlővel tömi a csemetéjét, és ő is odaállt. A biztonság kedvéért még azt is mondta, hogy nyámnyá. A kapott szőlőszemmel szerencsére továbbment, a csúszdához. Ami nagyon tetszik neki, csak ő egyelőre lentről felfelé szeret rajta haladni. Ami oké hétköznap reggel, de ilyen tömegben kizárt. Rendeltetésszerűen még fél a csúszdától, de az már megy, hogy kb. a felére ültetem, és onnan csúszik. Viszont a cipője gumitalpa egy jó kis fekete csíkot húzott a szürke csúszdára, és emiatt a követező gyerek nem volt hajlandó lecsúszni. Óriási léggömbnyi pocakos anyukája nagyon jó fej volt, de a kölök nem tágított, a sor meg nőtt mögötte, anyja végül elkezdte az ujjával lemaszatolni a gumit. Besegítettem neki, mégiscsak az én fiam műve volt, aki eddigre már kiszedte a narancslét a babakocsiból, és a felét magára öntve, de rettenet elégedetten járkált fel és alá, szájában a csőrös kupakkal. Oral fixation.

Nem voltunk ott többet 45 percnél, de ez annyira kimerítő volt, hogy most egy ideig nem megyünk... És a fentiek nem vicceskedő bejegyzésnek szánt felturbózott átiratok, hanem 100% tiszta valóság. Az idő megszépít mindent, tudom, de emlékszem, hogy a két Naggyal, ha nagy ritkán játszóztunk, könyvet vittem magammal, és gyakran felnézve ugyan, de olvastam!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése